A legtöbb kádergyerekkel ellentétben Moldován nem finomkodott
Bár Geszti Péter mesélne egyszer ilyen nyíltan és lazán a családi hátteréről.
Hova lett kilenc „Krisztus” és „Isten” az Egri csillagokból? Hova lett a „megtöretett kis trianoni csonka haza”? Mi lett a Kun Bélát bolsizó Krúdy-írással? Szörényi László műve alapján szemléztünk a kommunista rendszer cenzori vadhajtásaiból.
A cenzúra a latin censura szóból ered, vizsgálatot jelent. Irodalmi művek esetén tudjuk, hogy sok mű esett tiltás alá, így kiadásuk nemhogy bizonytalanná, de lehetetlenné vált, kivéve persze a szamizdat kiadásokat, és a Fahrenheit 451 szereplőit, akik teljes könyveket megtanulva biztosították azok továbbélését.
Utóbbi módszer egyébként nem csak a képzelet szüleménye:
hogy a művek fennmaradhassanak az utókor számára. Ám van, hogy a cenzúra nem teljes műveket töröl, hanem csak egy-egy kifejezést kell megváltoztatni a zabolázatlan író szóhasználatában morális vagy politikai okokból. Ilyenkor kerültek képbe a rendszer kiszolgálói, az akkori szöveggondozók.
Általánosságban néhány elv mentén csoportosíthatjuk a morális és politikai okú szöveggondozást: ügyeltek baráti népek érzékenységére (főként a szomszédos, keleti blokkba tartozó országokra kell gondolnunk); fontosnak tartották, hogy a régi időknek ne maradjon nyomuk; illetve az antiszemitizmust sem tűrték meg semmilyen formában, ahogy a kereszténység is tiltólistára került. Szörényi László Delfinárium: filológiai groteszkek c. tanulmányából merítünk most következő cikkünkben.
A delfines kifejezés közel nem a norvég halászfaluban elfogott állatra és társaira utal, hanem az ad usum Delphini, azaz a trónörökös használatára kifejezésből ered, mely a XIV. Lajos fiának „készített” (azaz átírt, megcsonkított) szövegeket jelölte. A kifejezést szintén Szörényi használta először.
A kis proli
A szocializmus alatt is vallották, hogy az ifjúság megfelelő nevelése (v. ö. ideológiai neveltetés) megfelelő művek olvasásával biztosítható. Mivel nem lehet mindenki Fjodor Gladkov – aki Cement című művével megteremtette a termelési regény műfaját –, cenzúrázni kényszerültek, hogy az okításba nehogy beférkőzzenek a káros elemek. Ennek áldozata lett Móra Ferenc Zengő ABC-je, ahol
A Tanácsköztársaság idején Benedek Elek lapja, a Jó Pajtás kiadása szünetelni kényszerült, mert a nagy mesemondó nem volt hajlandó csak a proletárgyerekeknek írni, szerkeszteni. Két hónapig záporoztak a rajongói levelek, hiányolták a gyerekeknek szóló újságot. Kis idő elteltével azonban a mesemondó hivatalos levelet kapott: mehet tovább a lap, csak a nevét kell megváltoztatni, javaslatok: A kis munkás, A kis elvtárs, A kis proli.
Végül annyi engedményt tett az akkori hatalom, hogy az új név Jó Barát legyen Jó Pajtás helyett. Megmagyarázni ugyan nem tudták, de mindenképpen újítani akartak. Végül Benedek Elek kitartása gyümölcsöt hozott: a Jó Pajtás újraindulhatott, változatlan címen. A mesemondó 1929-ben halt meg, így nem élhette meg, amit örökségével tettek. 1949-es kiadásában még csak a Krisztus és az oláh pap című mese címét változtatták meg A román papra, ám ez a kor szellemében csekélységnek tűnik. 1955-ben viszont kiadtak egy válogatást a meséiből, a cenzorok pedig ügyeltek arra, hogy ne fertőzzék reakciós eszmék az ifjú proletárokat: az „Isten Istenem ne legyen, ha…” fogadkozás helyett már az „akármi legyek, ha…” került be a Farkas és a róka című mesébe.
A klerikális elemek gyomlálása azonban itt nem ért véget. Gárdonyi Géza klasszikusa, az Egri csillagok is áldozatául esett a féltő óvásnak. A szövegből
az 1951-es kiadásból kilenc „Isten” és „Jézus” kifejezést töröltek,
illetve amikor a regény elején Gábor pap fogolyként meglátja Szófiát, megjegyzi, hogy nagy város az, majd hozzáteszi: égjen porrá. Utóbbit természetesen törölték, a magyar-bolgár baráti kapcsolatokat szem előtt tartva. Ugyanez az óvás nem figyelhető meg a korábban a pap által szintén elátkozott szerb falvakkal kapcsolatban: Jugoszlávia akkor nem volt baráti ország.
Reakciósok
Krúdy Gyulát szintén utolérte a végzet: a Tegnapok ködlovagjai című gyűjteményének 1961-es kiadásából kimaradt A bolsi című, Kun Béláról szóló portréja – ide talán nem kell magyarázat. Krúdy munkásságát rengeteg helyen húzták meg a cenzorok, leginkább reakciós volta és revizionizmusa miatt.
Móricz Zsigmond is így járt: A boldog ember című regénye a következőképpen fejeződik be: „Arról nem tehetsz, hogy az ember az ország szolgálatában ég el, mint a kicsiny gyertyaszál. Ebben mindnyájan osztályos társaid vagyunk e megtöretett hazában.”
Három szó hiányzik csupán, eredetileg ugyanis így ért véget a mű: „e megtöretett kis trianoni csonka hazában”.
Sárarany című regényében, ahol a 18. századi betelepítésekről ír, a román nemzetet alázatos, piszkos és éhes fajnak nevezi, s tizenöt soron keresztül jellemzi az oláh népet. Természetesen mind a tizenöt sort törölték. Amikor Móricz Életem regénye című visszaemlékezésében Ruszinkót említi, a visszacsatolt jelzőt használja, ám hiába, az 1978-as kiadásból törölték a szót.
Jókai Mór A Bárdy család című novellája szintén tiltólistára került, hiszen a mű cselekményében román felkelők kiirtják a címben megnevezett családot. Az érzékenység az érzékenység, gondolhatnánk, ugyanakkor Romániában éppen ezt a novellát tartják Jókai románok iránti szimpátiája megnyilvánulásának, hiszen a novella egyik főhőse egy heroikus román néptribun.
Kosztolányi Dezsőnél rengeteg reakciós, revizionista elemet húztak ki az éppen aktuális cenzorok. A Csáth Gézának című vers hetedik és nyolcadik strófáját törölték a hatvanas évek kiadásaiból. A kihagyott rész így hangzik: „Ah jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán, / Ha hosszan bolygasz a cyrillbetűs Szabadkán / S nem értenek. // És űznek majd tovább idegen, bús hazádban, / Zsákutcán és közön, ideges és hazátlan / Kisértetet”.
Kosztolányit nem csak a rendszer cenzúrázta, hanem a jóindulatú szerkesztők is. Az Édes Annában feltűnik egy eszköz az asztalon, mégpedig egy habmerőkanál, bár a Nyugat köztudottan gyakran hibázó szedői az első, folytatásokban a lapban megjelenő kiadásban habverőkanalat írtak. Az első, könyvben megjelenő kiadás szerkesztője – alapul véve a Nyugat-féle változatot – nem tudott mit kezdeni a kifejezéssel,
Karinthy Frigyesnél szintén az érzékenység volt a motiváló tényező, ám itt már átírásra is sor került. A Tanár úr kéremben található Reggel hétkor című fejezetben elhangzik, hogy Magyarország és Szerbia határos, azonban az 1975-ös kiadásban a két országot Dániára és Norvégiára cserélték. Hogy miért, rejtély.
De szép idők voltak!
Szerb Antalt sem kerülte el a ’45 utáni vagy akkor közölt írók végzete. A világirodalom története 1957-es kiadásának előszavában tudományos indoklás olvasható, hogy miért is törölték a műből a szovjet és kisebb népek irodalmát bemutató részeket: Szerb Antal egyszerűen tájékozatlan volt, és az akkori magyarországi berendezkedés miatt nem is ismerhette pontosan az ottani irodalmakat, ám ha korrekten is állította volna, 1957-ben sokkal több és pontosabb anyag áll rendelkezésre az említett népekről.
Mi került ki a műből? Szerb felhívta a figyelmet az orosz dráma-másításra:
és a szellem sem jelent meg, helyette Hamlet öltözik be. Ophelia pedig nem őrül meg, hanem leissza magát, és úgy fullad vízbe.
József Attila Nem, nem, soha! című zsengéjét (sic!) sem közölte az 1980-as kiadás, mert sértené a szomszéd népek érzékenységét.
Mint látható, leginkább a totalitárius rendszerekre jellemzők ezek a szövegcsonkítások, ám korábban is – rendszerint erkölcstelenségre hivatkozva – csonkítottak szövegeket. 1891-ben jelent meg Horatius verses gyűjteménye, amiből több erotikus verset kihagytak, illetve néhányat átírtak,
A fenti példákon túl természetesen rengeteg hasonló csonkítás történt a korszakban, nagy részük pedig máig felderítetlen.
A szövegrontások, szövegkihagyások felderítése nem csak azért fontos, hogy jókat derüljünk az öncenzúrán és azokon a gesztusokon, amiket viszonzatlanul tettünk a szomszéd népek felé – ne feledjük, a 19. századi szlovák irodalom javarészt az elnyomó magyarokra épít –, illetve szörnyülködjünk, hogyan eshetett az alapvetően tiszta irodalom ilyen eljárás alá.
Bele sem gondolunk, de a kommunizmus ideje alatt kiadott, csonkított művek máig velünk élnek – az erre nem figyelő kiadók gyakran akkori szövegváltozatokat vesznek alapul az újrakiadásokhoz. Megjósolhatatlan, mikorra kophatnak ki a könyvespolcokról ezek a művek, illetve egyáltalán kikopnak-e.